Dojo / Edzőterem
Címünk: 1182 Bp. Hargita tér 14.
Tűzmadár Közösség
Egyesületünk logója
Humoros
Szép teljesítmény a 16. Magyar Tatami Karate Kupán
Idei első versenyünk a 16. Magyar Tatami Karate Kupa, melynek eredménye a korosztályos kvalifikációba is beleszámít. Akik részt vettek: Kovács Henrietta, Ágoston Laura, Mogyorósi Bálint, Ágoston Gábor, Kovács Márk, a kadetoknál Horváth Nóra Virág és Andrási Dávid. Ágoston Laura 2. helyezést, Kovács Henrietta és Horváth Nóra Virág 3. helyezést ért el!
Kovács Henrietta volt az egyetlen akit KATA-ban neveztünk a 8-9 évesek között és nagyon szépen helyt állt a 11 fős magyar mezőnyben, a 3.-ik helyet szerezte meg egy nyert, egy vesztett majd egy vigaszági nyert mérkőzés után. KUMITE-ban (-30kg) sajnos kevesebb szerencséje volt pedig ott is dobogós helyezést vártunk hiszen Henikének ez az erőssége. Első mérkőzését, szoros csatában, 1 pontos különbséggel veszítette Tóth Lilla (Dynamic) ellen.
Ágoston Laura szintén a 8-9 évesek között versenyzett KUMITE-ban a +30kg-sok kategóriájában és örömünkre körmérkőzés volt, ami Laurának négy küzdelmet jelentett. Az első hármat magabiztosan nyerte, a negyediket sajnos elveszítette a későbbi győztes Pergel Anitával (Fortuna) szemben. De így is holtverseny alakult ki az élen és csak a pontok alapján lehetett végső eredményt hirdetni. Tehát nagyon kevéssel lemaradva az első helyről lett végül 2. helyezett Laura. Laura most nagyon fegyelmezetten küzdött, szép volt!
Mogyorósi Bálint a 10-11 évesek, +40kg-sok kategóriájában indult KUMITE-ban. Az erős, 22 fős nemzetközi mezőnyben nem jutott sokáig, sajnos első küzdelmét elveszítette a Gankaku-s Krammer Krisztián ellen és még vigaszágon sem kapott lehetőséget javítani hiszen a következő körben a román Hadade búcsúztatta Krisztiánt a versenytől.
Ágoston Gábor és Kovács Márk, mindketten a 12-13 évesek, -50kg-sok kategóriájában indultak. Az egyik legerősebb, 35 fős nemzetközi mezőnyben nagyszerűen helytálltak. Gábor nagyon szoros meccset vívott a bátaszéki Nagy Ákossal, bátran, félelem nélkül, győzni akarással ment be a shiai-ra, talán egy picit későn adta rá a tolóerőt a hajtóművekre így 3-2-es bírói döntéssel az Ákost hozták ki győztesnek. Gábor sajnos idő előtt búcsúzni kényszerült.
Márk rögtön a szerb Jaksic-al került össze, nagyon higgadtan, fegyelmezetten, fölényesen nyerte a küzdelmet egy gyönyörű 3 pontot érő csípődobással. A továbbjutásért az ukrán Pylypyukkal is kiválóan küzdött, egyikőjük sem tudott értékelhető találatot bevinni, mindketten nagyon jól védekeztek, végül a bírók 3-2 arányban az ukránt hozták ki győztesnek. Márk minden tőle telhetőt megtett.
Horváth Nóra Virág a 12-13 évesek, +45kg-os kategóriájában indult. Nagyon erős, jó versenyzőkkel teli csoportban rögtön az ukrán Shevchenkoval került össze és okos kezdéssel szépen hozta a meccset. Második küzdelmét egy szép uramawashival egyenlítette ki, majd egy gyakuval növelte előnyét a szerb Dragovic ellen. Két nyert küzdelem után következett Holló Evelin (Sankudo), kemény ellenfélnek bizonyult, sajnos Nóri tőle kikapott de Evelin döntőbe jutásának köszönhetően tovább küzdhetett vigaszágon a 3. helyért. Nóri végül a budaörsi Pócs Lizát legyőzve felállhatott a dobogó 3.-ik fokára.
Andrási Dávid a kadet, -57kg-os kategóriában indult. Előnynyerés után az ukrán Hutsullal került össze és nagyon szoros küzdelemben maradt alul, Dávid harcos erényekkel kevés szerencsével most nem jutott tovább.
Horváth Nóra Virágot a kadet, +54kg-os kategóriába is felneveztük. Ez nem a saját kategóriája még de hamarosan ebben fog versenyezni. Ezen a napon már túl volt négy kemény küzdelmen ami bizony sokat kivesz egy versenyzőből, de ennek ellenére fantasztikusan teljesített Nóri a "nagyobbak" csoportjában is. A későbbi döntős ukrán Mayovkával szemben veszített, majd a vigaszágon a 3. helyért járó küzdelemben egyet nyert, végül az ukrán Oleksandrával hihetetlen nagy csatában, sorozatos adok-kapok egy kiegyenlített mérkőzést hozott és a bírók 3-2 arányban az ukránt hozták ki győztesnek. A Nóri a mi szemünkben győzött, megérdemelte volna a 3. helyet, de nézzük a jó oldalát és legyünk büszkék a teljesítményére, az 5. hely is nagyon szép. Ezen a napon 7 alkalommal lépett tatamira, ukrán és szerb versenyzőket vert, sokat tapasztalt és érmet hozott!
Minden versenyzőnk nagyszerűen szerepelt, nagyon piciken múlt a jobb eredmény, de a legfontosabb, hogy ott vannak a legjobbak között és tisztességgel helytállnak!
Gratulálunk versenyzőinknek!
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges