Vannak helyek, pillanatok amik az ember emlékeiben mindig is élni fognak, akár az életét is meghatározzák, főleg ha ott hoz életre szóló döntést. Aztán évek alatt sok szép esemény, élmény köti még szorosabbá az egybefonódást. Így vagyok a repüléssel. Emlékszem első repülésemre Tökölön, mikor Czigány Ildikó, Malév kapitány, "kilökött a fészekből", attól a pillanattól kezdtem gyakrabban szemlélni az eget. Majd Dunakeszin hoztam meg életem döntését, hogy repülni szeretnék. Ott kezdtem Dobi és Kormi, két madárember tanításait magamba szívni. Később több, mint 300 fel- és leszállást hajtottam végre Dunakeszi repülőterén. Volt olyan hétvége, hogy várakoznom kellett a leszállással, akkora volt a forgalom. Egyszerre 20-30, repülő, vitorlázó, vegyesen, keringett LHDK légterében.

Évente rendeztünk egyesületi sportnapokat, évzárókat, hétvégi sétarepüléseket a repülőklub segítségével.

Itt egy videó egyik rendezvényről:

Dunakeszi repülőtér nem nyilvános, nem lehet többé fel- és leszállni csak külön engedéllyel vagy kényszerleszállás esetén. Napjainkban többnyire üresen kong, ott áll kihasználatlanul egy ekkora terület, ami évtizedeken keresztül adott otthont több száz repülő embernek.

Itt egy videó, amit pár napja készítettem:

Viszlát Dunakeszi, viszlát LHDK!